A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

2021/11/08  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

 Rakicevic Nenad fotója a Pexels oldaláról

A IX. Music Hungary Konferencia idén arra fókuszál, hogy számba vegye a zeneipar lehetőségeit és kihívásait a pandémia utáni újrakezdéshez, diskurzust indítson a talpra állás mikéntjéről, és segítse a szektor adaptálódását a megváltozott körülményekhez.

A rendezvény idén rendhagyó programmal egészül ki. A járvány ideje alatt rengeteg friss zenei projekt született, amelyekről a rendezvények és a széleskörű zenei sajtó hiánya miatt keveset hallott a szakma és a közönség, valamint a járványhelyzet előtt alakult produkciók sem jutottak egyelőre megfelelő fellépési lehetőségekhez, ezért a Music Hungary Szövetség induló showcase fesztiválja szeretné közelebb hozni a zenei szakembereket az aktuális hazai előadókhoz. (A tervek szerint a showcase a következő években is állandó kísérőprogramja lesz a konferenciának.)

A program összeállításánál fontos szempont volt, hogy a showcase műfaj nem egyenlő a tehetségkutatókéval; itt olyan előadókat vonultatnak fel, akik tudatosan építkeznek, van víziójuk, bizonyítottak már neves fesztiválokon és klubokban, de még nem kapták meg a megérdemelt figyelmet, viszont kis segítséggel könnyebben megtalálhatják számításaikat.

A lineupban szerepel például Deva, vagy AKC Misi, akik már tömegeket vonzanak a fesztiválokon, telt házas koncerteket adnak a legnagyobb budapesti klubokban és láthatóan dinamikusan fejlődnek, építkeznek.

Zenei stílusokban is változatos a felhozatal, így például a rock színteret képviselve fellép majd az Abigél, a Hocuspony vagy a Palma Hills. Az alternatív szcénát képviselve jön az Idegen, Villö Acetone és Sasa Lele.

Érkezik a magyar elektronikus zene különlegessége, a Superflake, valamint a new-wave hip-hop, trap egyre szélesebb körben ismert kollektívája az On The Low képviseletében AKC Misi, Ibbigang és gyuris. Különleges hangjukkal kápráztatja majd el a közönséget többek közt boeback, Saya Noé és Solére.

Nem maradhatnak ki a friss hazai folk szcéna hangjai sem, így Veszprémbe látogat a Napfonat, a Nasip Kismet és a KurtaUtca

A koncertek három, hangulatában meglehetősen különböző helyszínen valósulnak meg. Az Expresszóban tökéletes koncertélményre, a Teremben hamisítatlan underground hangulatra, a Papírkutyában pedig családiasabb hangvételű produkciókra számíthatnak azok az érdeklődők, akik a szívükön viselik az utánpótlás kérdését.

A teljes fellépőlista (A-Z):

4S Street
Abigél
AKC Misi
Boebeck
Deva
Grand Bleu
HOCUSPONY
Ibbigang + gyuris
IDEGEN
Kolibri
KurtaUtca
Napfonat
Nasip Kismet
Palma Hills
Perrin
Sasa Lele
Saya Noé
Solére
Sorbonne Sexual
Superflake
Szalai Anna
Teddy Queen
Villö Acetone

A showcase ingyenes!

 

 

Music Hungary Szövetség, konferencia, Hangvilla, showcase fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


A 30Y zenekarról neveztek el egy túlkoros darázsfajt

A 30Y zenekarról neveztek el egy túlkoros darázsfajt

Három, a tudomány számára teljesen új, nyolcvanötmillió éves darázsfajt fedeztek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói Ajka...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hozza a legismertebb dalait – Sting két koncertet is ad Magyarországon 2022-ben!

Sting My Songs elnevezésű turnéja alkalmával 2022. október 27-én a Budapest Arénában, és – most először – 2022. szeptember 29-én a debreceni Főnix Arénában is koncertet ad. Mindezzel Sting tavasszal elhalasztott koncertjeit ütemezték át.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

Dave Grohl szólóban lép színpadra egy jótékonysági koncerten

Amióta Taylor Hawkins meghalt, nem igazán hallani a Foo Fightersről, kivéve az egykori dobosuk emlékére szervezett Los Angeles-i és londoni koncertet. De arra, hogy mi lesz a jövőjükkel, csak tippelnek a leghűségesebb rajongóik is, sokan úgy vélik, Grohl szólókarrierbe fog.

A Sziget-warmup a Halászbástyán lesz az idén

A Player magazinból tudtuk meg, hogy "idén a Sziget leghangulatosabb VIP-bulija nem is a Szigeten lesz".
Új koncertek